Méghogy közeleg, már szinte itt is van. Én személyesen már alig várom, hogy Angela Merkel mikor sokall be végképp a görögöktől és csap egy jó nagyot az aztalra. Éppen itt lenne az ideje, hogy a görögök végre tiszta vizet öntsenek a pohárba és abbahagyják a komédiázást. Megkockáztatom, a hellének nagy részének fogalma sincs arról, hogy a mostani sztrájkokkal mit is kockáztatnak. A görögök nagyon nagy tévedésben vannak, ha azt hiszik, a nemzetközi közösség segítsége valamifajta elismerése annak, amit a világ az órori Hellásznak köszönhet. Akkor sem járnak elég közel a valósághoz, ha azt feltételezik, ez a segítség a kötelező összeurópai szolidaritás egy természetes megnyilvánulása.

   Itt most csupáncsak arról van szó, hogy a nemzetközi pénzügyekben jártas szakemberek kiszámították, hogy jobban megéri a világgazdaság és az EMU számára megmenteni a görögöket a válságtól, mint hagyni, hogy az ország bedőljön, ezzel veszélyeztetve az euró stabilitását és nemzetközi piacok amúgy sem túl rózsás hangulatának elkomorítását, majd még a tetjében később megfizetni Görögország  talpraállításának költségeit.

    A nemzetközi pénzügyi élet tehát amellett tette le a garast, hogy kisegítik a görögöket, és az országot infúzióra kötik, cserébe pedig csak azt kérik, hogy a "beteg" szépen, fokozatosan változtasson életmódján, mert hosszútávon nem maradhatnak infúzión.

    A görögök viszont kifejezetten rossz betegek. Dupla adag gyógyszert kérnek és juszt se változtatnak káros szokásaikon. Zsarolásuk mögött az a gondolat húzódik meg, hogy gazdasági racionalitásba még mindig beleférhet a nemzetközi közösségnek egy nagyobb csomag és kevesebb megszorítás.

    És itt jöhet a képbe Angela Merkel, akinek ki kellene végre mondania, hogy ez ugyan még belefér a gazdasági racionalitás kereteibe, de mélyen sérti a jóízlést. Ő az egyetlen olyan szereplője ennek a történetnek, aki megteheti, hogy felhívja a görög miniszterelnököt és megkérheti őt: Papandréu úr, ezennel közlöm önnel, hogy a továbbiakban nem kívánunk új javaslattal előállni. Ez a végső ajánlatunk. Kell? Nem kell? Teszem el. És a félreértések elkerülése végett, ezúttal nem elégszünk meg pusztán azzal, hogy egy görög minisztrerelnök aláír egy megállapodást. Nem. Ezúttal teljes társadalmi támogatottságot akarunk tudni a tervek mögött, ezért kérem, hogy minél előbb írjanak ki népszavazást arról, hogy a választópolgáraik elfogadják-e a feltétleinket és lemondanak a sztrájkról vagy pedig hátat fordítanak a nemzetközi közösségnek, a Gazgasági és Monetáris Uniónak, újra bevezetik a drachmát és kezelik a válságot maguk, úgy, ahogyan tudják.

Én már csak ezt a telefonbeszélgetést várom.